Pályázat

STRATÉGIAI FEJLESZTÉSEK A PÁLI LAKATOS KFT-NÉL

A Páli Lakatos, Szerelő és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság sikeresen pályázott a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program keretében a GINOP-1.2.8-20 kódszámú, „A mikro-, kis- és középvállalkozások modern üzleti és termelési kihívásokhoz való alkalmazkodását segítő fejlesztések támogatása” című pályázati felhívásra.

A projekt megvalósítására elnyert támogatás összege 22 369 690  Ft.

a támogatás mértéke (%-ban), 70%

A Páli Lakatos Kft-t 2009-ben alakult, egyéni vállalkozásából nőtte ki magát a társaságunk. Köszönhetően a folyamatos szakmai fejlődésnek, valamint az új és visszatérő megrendelők bizalmának, stabil, (el)ismert piaci szereplő, piacvezető cég.

A Kft-t a minőségi gyártás, szolgáltatás jellemzi. Kezdetben lakatosipari tevékenységet folytattunk, majd felmérve a piac igényeit, számba véve lehetőségeinket folyamatosan bővítettük szolgáltatásaik körét. Így ma már az építőipari lakatos munkák mellett kovácsolt vas-, rozsdamentes-, és alumíniumkerítések, korlátok  egyedi tervezését  és kivitelezését, könnyűszerkezetes épületek, csarnokok építését, teljes körű kivitelezését, engedélyezési tervdokumentáció alapján az acélszerkezet gyártmánytervezését, valamint Hörmann garázskapuk beépítését, automatizálását és szaktanácsadást is végzünk.

Munkánk során rugalmasságunkkal és minőségi munkavégzésünkkel kívánjuk a megrendelők igényeit kielégíteni. Törekszünk a munkavállalóink megtartása mellett létszámunk növelésére is, igazodva a piaci bővüléshez.

A projekt során az alábbi eszközök kerültek beszerzésre: HTBS Basic 2606 hidraulikus lemezolló, valamint GBP Basic 26100 CNC élhajlító gép. Vállalkozásunk technológiai sorában hiánypótlónak minősült mindkét gép beszerzése, ugyanis sem lemezolló, sem élhajlító gép nem állt rendelkezésünkre. Az eszközökkel végzett tevékenységeket korábban bérmunkában végeztettük, aminek kiiktatása rendkívül fontos volt számunkra. A bérmunka egyrészt jelentősen megnövelte az egységnyi megbízás teljesítésére szánt időigényt, rontotta a munkahatékonyságunkat, másrészt  költségnövelő tényezőnek számított.

Korábban kizárólag a hagyományos energiaellátó rendszerekre építettük tevékenységünket, ami jelentős költségtényező. Az elektromos energia igény csökkentése érdekében megújuló energia kerül hasznosításra. A projekt keretében kiépítettünk egy 13,38Kw teljesítményű napelem-rendszert.

Megvalósult a kötelezően előírt tájékoztatás és nyilvánosság biztosítása.

Mind a projektmenedzsmentet, mind  a nyilvánosságot a Savaria Agentura Kft. biztosította.

A projekt az Európai Unió támogatásával valósult meg.

A projektbefejezési dátuma 2021.04.08.

Projekt azonosító száma: GINOP-1.2.8-20-2020-01545
 

  • a kedvezményezett neve Páli Lakatos Kft.
  • a projekt címe, A rozsdamentes csőkorlát gyártás elindítása a Páli Lakatos Kft.-nél
  • a szerződött támogatás összege, 9,93 millió Ft
  • a támogatás mértéke (%-ban), 50%
  • a projekt tartalmának bemutatása:

Páli Lakatos, Szerelő és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság

9345 Páli, Petőfi u. 38.
Pályázati azonosító: GINOP-2.1.8-17-2018-02504


„A rozsdamentes csőkorlát gyártás elindítása a Páli Lakatos Kft.-nél”

A Páli Lakatos, Szerelő és Kereskedelmi Kft 9,93 millió forint támogatást nyert a A KKV-k versenyképességének növelése adaptív technológiai innováció révén c. felhívás keretében. A projekt során beszerzésre került 1 db HPS 60S hidraulikus lyukkinyomó, profilvágó gép, 1 db RSM 114 Cső és profilcsiszoló gép, és 1 db RBV12SV Csőfúrógép. A projekt teljes elszámolható költsége 19 850 474 Ft.


A GINOP-2.1.8-17 A KKV-k versenyképességének növelése adaptív technológiai innováció révén c. pályázati felhívás keretében a vállalkozás 9,93 millió Ft (50%) támogatást nyert. A Páli Lakatos Kft-t 2009-ben alapították, az ügyvezető egyéni vállalkozásából nőtte ki magát, aki már 20 éve dolgozik a szakmában. Köszönhetően a folyamatos szakmai fejlődésnek, valamint az új és visszatérő megrendelők bizalmának, stabil, (el)ismert piaci szereplő, piacvezető cég. Tevékenységi köre széles körű, építőipari lakatos munkák mellett kovácsolt vas-, rozsdamentes-, és alumíniumkerítések, korlátok egyedi tervezését és kivitelezését, könnyűszerkezetes épületek, csarnokok építését, teljes körű kivitelezését, engedélyezési tervdokumentáció alapján az acélszerkezet gyártmánytervezését, valamint Hörmann garázskapuk beépítését, automatizálását és szaktanácsadást is végez a vállalkozás.
A fejlesztés során beszerezett eszközök a jelenlegi tevékenységek kibővülését, korszerűbbé válását, jobb minőségű termék előállítást valamint hatékonyabb munkavégzést tesznek lehetővé. A Kft legfontosabb célkitűzése a stabil, hosszú távú, eredményes gazdálkodás, a meglévő munkahelyek stabilizálása, növelése.
A pályázatírást és a projektmenedzselést a Savaria Agentura Kft végezte. A projekt az Európai Unió támogatásával valósul meg.

 

  • A projektbefejezési dátuma 2019.06.28.
  • Projekt azonosító száma GINOP-2.1.8-17-2018-02504